Rég nem volt energiám ide írni. Amióta megépítettük és elindítottuk a Fellegvár Napközit, azóta erről szól az életem, működtetni, fenntartani, lobbizni, pénzt szerezni, újabb és újabb fejlesztésekbe invesztálni ,eszközöket, gépeket  szerezni minél sokrétűbb és korszerűbb ellátást tudjunk nyújtani és persze közben folyamatosan a fenntartás költségeit lehetőleg nullás és nem mínuszos hónapokkal kihozni. Szeretem csinálni. A gyereken túl, értelmet adott az életemnek.

Szabadidő az nem sok, két óra napi edzés amit igazán csak  magamra szánok, hogy bírjam a strapát. Persze közben is ha kell, ugrok a gyerekhez.

Na de nem is erről akarok írni, mert azt gondolom mi kihoztuk a maximumot ebből az élethelyzetből és nem panaszkodhatunk. Táltos a napközibe minden megkap szakmai részről és érzelmi oldalról is a vele dolgozó emberektől. Amennyire lehet teljes egy súlyosan halmozottan sérült gyermek élete ,úgy azt mondom teljes életet él. A hullámvölgyek ellenére is és annak ellenére, hogy egyszülős gyermek.

Táltos élete során háromszor volt igazán életveszélyben és most a negyedik. Pokoli tíz napon vagyunk túl, de visszanyúlik ez már több hétre. Vírusfertőzésből tüdőgyulladás ami olyan mennyiségű váladékot eredményezett, hogy az szinte kezelhetetlen volt. Hosszú évek  óta a szívógép a mindennapjaink része, rutin bár Táltosnak rossz, de ő is valamennyire hozzáedződött. A szívóka le az orron keresztül a légutak elejéhez és amit lehet kiszívni. Rosszul hangzik, mégis életet menthet akár. Ahogy most is.

Csendes éjszaka a kórházban, csak az oxigén készülék bugyborékol, ülsz az ágy felett és a légzését hallgatod. Sokadik napja nem aludtál egyetlen órát sem, mert érzed ott bent a gyomrodba, hogy baj van. Már nem vagy álmos sem, de ha lefekszel, azonmód rögtön elaludnál.  Robotüzemód, melyben minden idegszálad és érzéked a gyerekre van kihegyezve. Figyelsz, hallgatod a légzését, mely ziháló és hallod, ahogy a légutak el van záródva a rengeteg váladéktól. Akár percenként is szívni kell, hogy tisztuljon valamelyest., Amikor tisztább a lélegzet, megpróbálsz ledőlni, talán alszol félálomban 10 percet, aztán riadsz a köhögésre.

Ugrasz fel, szívod a gyereket, nézed az oxinszintet. Egyszer csak jön egy nagy köhögés, ami után elkezd befulladni, elzárta egy váladékdugó a légutakat. Rohansz ki az orvosi szobába a gyerekkel, aki fuldoklik a kezedben. Fiatal nővérek, leblokkolva teljesen. Kézbeveszed a dolgot Te magad , oxigén maximumon, légutak jó szögben és nyomod a mellkasát,hogy köhögje fel.. Az oxigénszint csak esik, nem kap levegőt. Csak téged néz a gyereked, senki másra, csak rád ijedten, rémülten.. Apa segíts. Mindent ért, tudja, hogy nagy a baj. Látom a kis szemébe. Még mindig esik a szaturáció, már csak 60 körül.. Szólongatom ,közben nyugtatom, magamat is,,csak csinálni ,csak visszahozni a légzést és kitisztítani. Lassan megáll az esés és elkezd az oxigénszint emelkedni .már átjut  levegő.

Mire az intenzíves orvosok leérnek, már rendben van a légzés, bár tele van, de kap levegőt. Közben többen bejöttek, az egyik fiatal nővér csalódva nevetve mondja a másiknak: azt hittem újjáélesztés lesz..

Még két órán keresztül figyelik. Nem kell felvinni az intenzívre, nem kell lélegeztetőre rakni. Stabilizálódik... Visszakerülünk a kórterembe. Hosszú éjszaka, nem alszol, csak figyelsz egész éjjel. és szívsz, szívod a váladékot a végtelenségig...

Bethesdába kértem át magunkat, ahol van köhögtetőgép. A Heim Pálba nem adják ki az Intenzív osztályról. Harc, mindenhol harc a figyelemért., csak a szokásos, már összeveszel Mindenkivel...nővérrel, orvossal és a hangos takarítóval...még ha talán értelemmel értik is, de nem érzik ,hogy számodra ez a kisgyerek a Minden. Az élet. 

Nem alszol ötödik napja, nem alszol tízedik napja maximum összefüggően talán egy fél órát, órát. amúgy meg csak perceket és riadsz a köhögésre és szívod.  .Az éjszakák vánszorognak .Mindig rosszabb az éjszaka, alig várod a reggelt...

Egyre kevésbé vagy már ura magadnak de csinálod, mert csinálni kell, hiszen tudod, ha nem lennél bent a gyerekkel a figyelem egytizedét nem tudnák  biztosítani, nem szívnák percenként is akár és nem ülnének az ágya felett, maximum fel az intenzívre.. ami egy legyengül halmozott sérült gyermeknek akár a véget is jelenthetné..

Elteltek a szörnyű napok, javult a helyzet a köhögtetőgép hatására, azt gondolom, hogy talán az életét is megmentette, Most már itthon, kaptunk egy gépet a Bethesdából itthonra. Még nem jó a helyzet, de mindent tudok csinálni, amit egy kórházban tudnak ilyen esetben .Oxigén van, pulseoxi van, Köhögtetőgép van és minden egyéb. Már nincs tüdőgyulladás. 

Sajnos a halmozottan sérült gyermekeknek semmifajta köhögtető szirupot  és váladékoldót nem adhatunk ,mert megfulladhatnak tőle, mivel nem tudják olyan erővel felköhögni a feloldott váladékot. , így marad az inhalátor és a szívógép. Ha gyulladás van vagy felülfertőzés, akkor antibiotikum. A kórház is ennyit tud ebben az esetben tenni. Más eszköz nincs. 

Még mindig sok a váladék, még mindig sokszor ijesztő a levegővétel hangja, még mindig vannak nagyon nehéz napok, de jobban van és velem ,itthon. Megharcoltuk ezt is., bár nem kiabálom el, sokszor előfordult már visszaesés.... még hosszú az út, de talán ott a fény a végén..

Köszönet a Bethesda Kórháznak és az egész belgyógyászatnak ezért a 10 napért.  Bár  magam sem mindig jól reagáltam a helyzetekre, nagy a szám, és a diplomatikus magatartás sem az erősségem ilyen helyzetekben,, amúgy sem vagyok egy könnyű ember..de megérte a harc  ,mert hazahozhattam a köhögtetőgépet.. Összességében köszönettel tartozunk a kórháznak, még akkor is ,ha sok olyan helyzet van, amit figyelemmel, figyelmességgel el lehetne kerülni.