- tehát meghalt, de újraélesztették. Életre alkalmatlan volt, de újraélesztették. Életképtelen volt, de újraélesztették. S most csodálkoznak, hogy agykárosodott. Egy életre megnyomorították. El kellett volna engedni. Miért kell Istent játszani? Most jobb, hogy magatehetetlen, egy roncs?

Bishop Konrád nevezetű úriember mélyen tájékozatlan és ostoba véleménye a HVG ajánló alatt , amire nincs értelme reagálni, de én még  is megteszem.

Kedves Konrád!

Amikor újjáélesztenek-intubálnak valakit (ez sok esetben egyáltalán nem azt jelenti,hogy miden életfunkció leáll, Táltosnak is voltak minimális életfunkciói) ,legyen az felnőtt vagy gyermek, még nem tudják milyen károsodást szenvedhet el, ha szenved! Még abban az esetben is érvényes ez, ha nem volt életfunkció, de visszahozzák.Van úgy, hogy a károsodás mértéke-következményei csak több nap vagy akár több hónap után derül csak ki. Az első MRI felvétel az agyról sokat elmond, de még ennek ellenére is sok az esély a javulásra, legyen bármilyen súlyos is az oxigénhiányos állapot! Az agy egy rendkívül csodás dolog, már aki rendelkezik vele és tudja használni...Pici gyerekkorban, de még felnőtt korban is (lásd agyvérzéses betegek) csodálatos módon képes lehet a regenerálódásra, illetve arra,hogy a sérült területek funkcióit átvegyék más területek.

A mi esetünkben az oxigénhiány súlyos volt, de ahogy az orvosok is elmondták, az a legfontosabb, hogyan ébred a több napi alvás és testhőmérséklet hűtés után ( további agykárosodást megelőzendő hűtik le a testet néhány fokkal) Ha ébredés után kellően aktív az agy ,akkor jók az esélyei, ha nem ,akkor sajnos kevésbé...Hasonló állapotban született gyermekeket ismerek, kik 80-90 százalékba egészségesnek mondhatók, igaz ők a kivételek és csodának tekinthető az ilyen mérvű állapotjavulás...

Mi is a csodába reménykedtünk, ahogy ma is, mindegy ,hogy ez a csoda az Istentől, az embertől a tudománytól, az agytól ered, ebben hittünk, ebben hiszünk, még ma is! Táltos rosszul ébredt ,rosszak voltak az esélyei sajnos, de még így sem tudta senki megmondani menyit érhetünk el vele, hova juthatunk, mert a jövendő önellátás-részleges önellátás későbbi lehetősége ilyen pici korban még nem zárható ki.Tény ,ahogy múlik az idő, erre már egyre kevesebb az esély, ha csak nem érkezik az a várva-várt csoda...

A legfőbb csoda nekem maga a kisfiam, olyan akartról és küzdő szellemről tett tanúbizonyságot az elmúlt 5 évben, hogy azt egy első vonalban harcoló hős fontkatona is megirigyelhetné!  Küzdött minden apró mozdulatért, küzdött olyan dolgokért ,amik mások számára természetesek és hétköznapiak, küzdött, hogy fel tudja emelni a kezét, hogy tudjon fókuszálni, tárgyat, embert követni,hogy tudjon nevetni, sírni, mozdulni...etc. Megtanította nekem mi is az igazi küzdelem!

És tudod Konrád rengeteg mindent elértünk vele, itt nyomon követheted a fejlődését, 1 éve viszont elvesztettünk mindent, a visszatérő epilepsziával, de újra kezdjük, mert amíg ő nem adja fel, addig mi sem adhatjuk fel, Bármennyire is elgyengülünk néha...  Egy esélyt kapott az orvostudománytól, ha visszaforgathatnánk az időt és lekapcsolhatnám a gépeket, akkor sem tenném, mert egy igazi csoda számukra a gyermekünk. Nem roncs, gyermek, az én gyermekem, aki ha rám mosolyog , úgy érzem mit nekem a világ, és minden mocska ,megküzdök vele, mit nekem a tengernyi szenvedés és fájdalom, mindet kibírunk, ezért az egyetlen mosolyért!

A természet kegyetlenül szelektál, farkastörvények uralkodnak az állatvilágban is, az erős marad fent a gyengének vesznie kell, voltak történelmi idők amikor az ember is ebben élt, vagy  amikor az ember is szelektált . Ott van például Spárta, és  hírhedt  Taigetosz, a beteg, sérült gyermekeket kitették. Most már tudjuk, hogy többségüket elvitték a körüllakók és kevesen haltak meg. Talán furán fog hangzani az én számból, de a maga történelmi kontextusában egy  harcos, katonai társadalom szemszögéből ez egy ridegen logikus lépés. Bár nem humánus, egyáltalán nem  és ez nem jelent azt ,hogy elfogadom, de értem ,mindezt hangsúlyozottan abban a történelmi kontextusba helyezve. Ma más világot élük, sok esetben képmutató ,ál-humánus ez a civilizáltnak nevezett modern világ...sok esetben rosszabb, szörnyűbb dolgok történnek mint Spártában vagy akár a természetben!

De a lényeg, amíg a gyermekem küzd és nem adja fel, addig nekem nincs jogom feladni, nincs jogom "lekapcsolni a gépet" ! Veled is előfordulhat kedves Konrád, hogy egyszer újjáélesztenek majd, tudom most azt mondod, téged inkább öljenek meg,  ha esetleg olyan rossz állapotba kerülnél, de az életösztön bizony nagy úr, az egyik legnagyobb úr!  Feletted is úr Konrád!  Lehet,hogy magad is inkább a küzdelmet és harcot fogod választani, magadért és a szeretteidért és az életért! Vagy ne adj isten esetleg gyermekeddel történik hasonló...

Nem kívánom neked ezt, hogy ilyen a helyzetbe kerülj...

Egy szörnyű gondolat kereng folyton köröttük és örvényként húz a mélyben, az az, hogy mi lesz az ilyen gyermekekkel ,ha a szülők már nem lesznek...Szeretném-e ha túlélne engem a gyermekem, magára maradva a világba, teljes kiszolgáltatottságban és szülői gondoskodás és szeretet nélkül? Szülőként ,hogyan is szeretném ,hogy előttem menjen el a gyermekem, nem, nem szeretném, de mégis olykor  elgondolkozok ezen, ahogy sok más szülő is...van aki a legrosszabbat választja ami csak tehet egy szülő, végső kétségbeesésében..Én nem tudnék ártani a gyermekemnek, ahogy a szülők nagy többsége sem, elzárom a jövőt és ezeket a gondolatokat és az "Itt és a Most-ban" élünk, próbálunk élni!

De amíg én Apaként vállalom a küzdelmet és a többi sorstárs szülő, amíg a gyermekem nem adja fel és küzdve küzd, óriás akarattal, addig te Konrád maradj csendben, nincs jogod a gyermekemet életképtele roncsnak mondani, akit szerinted meg kellett volna ölni vagy hagyni kellett volna meghalni.

Te Konrád, lehet,hogy jó esetben könyvekből, filmekből, a történelemből hallottál a harcról, a gyermekem viszont nap mit nap és minden percben küzd ,olyan erővel és kitartással, amit megirigyelhetnél te is...