A remény rabjai
Sokat olvasunk, talán túl sokat is, az információ rengetegében bolyongunk ,keresgéljük folyamatosan az új lehetőségeket, nyomon követjük amennyire tudjuk, az tudományos eredményeket, hátha valahol felcsillan a remény. A minap bukkantam egy cikkre ,ahol agyhullámokkal irányított gépvázzal járnak gerincsérültek és némelyiküknél ez olyan agyi folyamatokat indított el, hogy az agy elhitte, hogy újra jár, így elkezdte életre kelteni a halottnak hitt idegpályákat és volt beteg, ki ennek hatásra már mankóval teljesen önállóan is elkezdett járni.
Talán később nem csak a gerincsérülteknek segíthet ez a technika, talán eljön az idő, amikor azoknak, akik nem tudják irányítani a gépet, visszafordítják a jelet és a számítógép vezérlés, chip..etc képes lesz a sérült agyi területek egyes funkcióit átvenni (pl. mozgásvezérlés), ezzel ingerelve az agyat is és akár a sérült területeket...
A fejlesztések és a rehab lényege most is ez, ingerelni az agyat.
A technika átok és áldás az embernek, kérdés, mire használja, lehet,hogy hasonló technikával a sci-fi filmekben látott harci ember-robotok hamarabb kerülnek megvalósításra, tömeggyártásra, mintsem, hogy az ilyen és hasonló találmányok elterjedjenek világszerte a rehabilitációban, de azért mégis bíztató, ez is egy kis szalmaszál a jövőben. Hogy a hasonló katonai kutatások hol tarthatnak, arról csak elképzeléseink
lehetnek... Nem vagyok naiv, tisztában vagyok vele, hogy az emberi természetből fakadóan szükség van katonaságra, hatóságokra, rendfenntartó erőkre, és ezekre pénz is kell, mégis az a tudományos kapacitás, illetve irdatlan mennyiségű pénz, ami ezekre elfolyik, annak egytized részéből jelentősen jobbá lehetne tenni a világot. A mi világunkat is, vagyis Táltosét.
A technika átok és áldás az embernek, kérdés, mire használja, lehet,hogy hasonló technikával a sci-fi filmekben látott harci ember-robotok hamarabb kerülnek megvalósításra, tömeggyártásra, mintsem, hogy az ilyen és hasonló találmányok elterjedjenek világszerte a rehabilitációban, de azért mégis bíztató, ez is egy kis szalmaszál a jövőben. Hogy a hasonló katonai kutatások hol tarthatnak, arról csak elképzeléseink
lehetnek... Nem vagyok naiv, tisztában vagyok vele, hogy az emberi természetből fakadóan szükség van katonaságra, hatóságokra, rendfenntartó erőkre, és ezekre pénz is kell, mégis az a tudományos kapacitás, illetve irdatlan mennyiségű pénz, ami ezekre elfolyik, annak egytized részéből jelentősen jobbá lehetne tenni a világot. A mi világunkat is, vagyis Táltosét.
Olvasva a cikket, a fantáziám meglódult és elkezdett a science-fiction és a cyber látomások világban barangolni, hátha egyszer eljön az idő, hogy segíthetnek ezek Táltos állapotán javulni, hátha akár emberi agyak vagy egyes részei is összeköthetőek lesznek és ezzel lehetne Táltosnak és a hozzá hasonló gyerekeknek vezérelni és újra tanítani az agyát azokra, amik elvesztek a sérült területeken. Sok ilyen tudományos kísérletről lehet olvasni. Már sokszor írtam, a sérült gyerekek és szüleik között egészen másfajta kapcsolat alakul ki, más hullámhosszon működik egy sajátos kommunikáció, olvasunk a mozdulatokból, vagy ahogy egy édesanya írta, akár egy szempillarezdülésből olvasunk, átvesszük a rezgéseket és beszéd nélkül beszélünk. "Hangtalanul, de nem némán." Az egészséges gyerek, ahogy nő, távolodik a szüleitől, egy önálló lény, egy önálló élet formálódik, szépen lassan kinyílik az élet virága benne, egy súlyosan halmozottan sérült gyermek viszont egyre inkább összekapcsolódik a szülővel és olvasunk egymásban. Bár ne kéne, ne így kéne...Persze ennek az összekapcsolódásnak vannak fizikai határai, de továbbfűzve ezt a gondolatmenetet, a technika, a tudományos vívmányok..etc ki tudja,később miben segíthetnek.
De visszatérve a jelen valóságába, tudom, ezek vágyálmok, laikusan megfogalmazott fantazmagóriák egyelőre és még ha megvalósítható is lenne, megannyi veszélyt hordozhatnának magukban. De ezek szalmaszálak. Mi mindenbe kapaszkodunk, egy új hatóanyag, egy új terápia, egy új műtéti módszer, tudományos kutatások..etc
Minden, minden a reményt táplálja. A remény rabjai vagyunk idővel persze ez tompul, nem várjuk már az Istent, nem várjuk már a csodát, nem várunk már semmit és beletörődünk, de tudat alatt mégsem mondunk sosem le a reményről és a csodáról.
Ott van, segít feldolgozni, segít túlélni, segít a léleknek megbirkózni a felfoghatatlannal.. .A remény jó dolog és gonosz, csalfa szerető, mert mindig egy lépéssel előttünk jár, hívogatóan csábít, táncol, de mikor már éppen a karunkba zárnánk, kisiklik a kezeink közül és kacag rajtunk ,sosem érjük utol, mert nem hagyja ,de mégis segít, még ha rabbá is tesz minket, néha kegyesen egy kis morzsát szór, hogy ne hagyjuk el, de ritkán lehet utolérni...de olykor vannak csodák.
És aztán ránézek az újra nevető arcára ,csillogó szemére, látom, hogy egyre ügyesebb, egyre inkább tér vissza belé az élet, már nem is érdekel a remény, jöjjön, ha akar, jöjjön, váltsa valóra az álmokat, ha akarja, de nem loholok már utána, így sem szakadunk el már egymástól sosem, hiszünk, remélünk és legfőképp szeretünk.Itt van velünk Táltos, aki számunkra így teljes, ahogy van. Már nem hasonlítjuk máshoz, nem mérjük egészséges gyerekekhez, megismertünk benne egy sajátos kis csodalényt és ez mindenen segít átlendülni. Nem a test, hanem a lélek számít, a lélek, ami az újra vidám, csodaszép édesanyjától öröklött nagy barna szemeiben tükröződik, ajándék ő nekünk és minden pillanat, amit együtt töltünk.
Epilepszia, epilepszia, epilepszia...Kifogyott a tár, nincs már több gyógyszer, amit kipróbálhatnánk, Táltos epilepszia típusára nincs sok, mindenen átmentünk, legalábbis ami itthon használatos. Görcsöl, de lényegesen jobb a helyzet de mégsem tünetmentes.. A görcsök alatt sokszor nevet, ez persze jobb, mintha sírna, mégis nyomasztó. Sokszor mintha látna valamit és csodálkozva néz kikerekedett szemekkel és nevet...
Ki tudja mit lát, csak remélni tudom,hogy angyalok és tündérek világában barangol ilyenkor...
Rivotril lenne a következő, ami még van, de félünk tőle, nem klasszikus epilepszia gyógyszer, bár van, akinek beválik rá, de most, hogy már egyre élénkebb és ügyesebb, egy erősen szedáló szer nem biztos, hogy jót tenne, viszont az epilepszia gyógyszerek mellékhatásaiként olyan erős hangulatingadozások és hisztériás rohamok törnek rá, amin egy nagyon pici adag talán segítene.
Rivotril lenne a következő, ami még van, de félünk tőle, nem klasszikus epilepszia gyógyszer, bár van, akinek beválik rá, de most, hogy már egyre élénkebb és ügyesebb, egy erősen szedáló szer nem biztos, hogy jót tenne, viszont az epilepszia gyógyszerek mellékhatásaiként olyan erős hangulatingadozások és hisztériás rohamok törnek rá, amin egy nagyon pici adag talán segítene.
Csak az a baj,hogy nem így működnek ezek a gyógyszerek, nincs pici adag, egy terápiás szintet fel kell építeni, egy állandó gyógyszerszintet a vérben. De nem tudjuk, tanácstalanok vagyunk, ahogy már az orvosok is. Pont most, amikor már haladgatunk újra, a Rivotril nem lenne szerencsés.
Sérült gyerekeknél csak 50 százalékban hat hangulatjavítóként, epilepsziára még kisebb a
hatékonysága, viszont a másik 50 százaléknál éppen ellentétes hatást vált ki, viselkedés és hangulat romboló ,nyugtalanság, feszültség...etc. Ránk van bízva, még gondolkozunk a kipróbálásán.
hatékonysága, viszont a másik 50 százaléknál éppen ellentétes hatást vált ki, viselkedés és hangulat romboló ,nyugtalanság, feszültség...etc. Ránk van bízva, még gondolkozunk a kipróbálásán.
