2017. aug 29.

Summáját írom Gyula várának

írta: Varga Gábor László
Summáját írom Gyula várának

img_20170826_152814.jpgSeregeink a kórház után felkerekedtek vala, hogy bevegyék Gyula várát, így meghódítsák a délkeleti végvári vidékeket és meglátogassák kedves barátjukat és szövetségesüket, Mártit. Cifra hadunk teljes harci díszben és pompában, igen víg kedvel indulván biciklivel és speciális utánfutóval, gondolván arra, hogy a gépesített hadosztály mégiscsak mozgékonyabb, így hatékonyabb is tud lenni, de a gaz ellenség már a Keletinél ármányos cselt szőtt ellenük, azzal, hogy a mozgássérült utaztatást elősegítő MÁV telefonos vonal elérhetetlen volt.

Bicikli vagon a vonaton bíz az nem vala, se emelő, se mozgássérülteknek kijelölt hely. Na de sebaj,bizony mondom seregünk erős deli legényekből állt, így kicselezvén az elénk gördített akadályt, hadgyakorlatban beillő súlyemelésben kezdtünk és némi segítséggel feltuszkolván gépezeteinket a magas lépcsős vonatra, elindultunk hát hegyen-völgyön keresztül. Az úton ettünk, ittunk, vigadtunk, dorombbal muzsikáltunk és igen jókedvünk volt. Vala.

Az ellenség azonban nem adta fel, közvetlen járat indítását megakadályozta, de ez biza nem szegte harci kedvünket ,így hát a viharsaroknál felkerekedvén vonatot váltottunk és megismételtük erőemelő mutatványainkat, aminek igen csak csodájára járt a nép, mert sehogyan sem tudták elképzelni , hogy miképpen is tudtuk felrakni a vonatra masináinkat..és bár a gaz ellenség a csatlakozást furmányos módon hamarabb indította, mintsem,hogy odaértünk volna a nagy cakumpakkal, így lekéstük, mindazonáltal nyugodalmas türelemmel megvártuk a következőt és újra feltuszkoltuk gépezeteinket a most már kicsi piros vonatra.

Végül elértünk Gyulára, ahol igen jól éreztük magunkat, a várat ugyan bevenni nem tudtuk ,eleink még nem gondoltak akadálymentesítésre, kortársaink még úgysem, így hát csak kívülről kerítettük be a várat és a hosszú út porát levervén magunkról, igen elfáradván ,leheveredve a hűs árnyékban kerestünk menedéket. Két napra foglaltuk el Gyulát, az ellenség behódolt, a tikkasztó mediterrán időjárás és esetenként  a napon 43 fokot mutató hőmérő sem vette kedvünket és bebarangoltuk biciklivel az egész várost. Kedves barátunknak, Mártinak pedig köszönjük a meghívását, melynek szíves örömest eleget tettünk.

Így hát nyárutói hadjáratunk győzedelmes véget ért, dicsőséggel vonult haza fényes seregünk, mit sem törődvén már a haza út nehézségeivel. Vala.

A MÁV meg elmehet a búsba...Vala.

 

Képek: Gyula

 Fáradtan pilledős, hintázva lazulás, estefelé: 

 

Bicó

Öröm

Pihi

Hadaink a vár tövében pihennek.

Gyula vára

És a mi szelfink.

img_20170826_123308.jpg

 

Szólj hozzá

akadálymentesítés Gyula MÁV ---