2016. ápr 28.

Az itt és a most

írta: Varga Gábor László
Az itt és a most

2016-04-21_17_51_54.jpgNéha nagy a kísértés, hagyni a hullámokat átcsapni a fejünk felett és merülni, tudattalanul hagyni, hogy az örvény magával rántson a semmibe. Sokszor erős érzés ez és nehéz ellenállni neki. Mikor már azt hisszük, minden jobbra fordulhat és úszunk az árral, talán uraljuk is azt, jön egy erősebb hullám és újra lent... és csak tehetetlenül vergődünk a tajtékos habokban és igyekszünk túlélni, hátha megpillantunk a messzeségben egy szigetet, ami biztonságot adhat, de aztán rájövünk, hogy újra és újra délibábot kergetünk.

Ilyen hullámvasúton utazunk mi és a többi sorstárs szülő, szívesen leszállnánk, mert nem öröm, nem játék, de ez adatott. A folyton örökös aggódás, a nyugodt időszakok hiánya  emészt, lassan,de biztosan. Nincs leszállás, hosszú-hosszú végtelen menetelés...Egyszer fent, egyszer lent. Most éppen lent..Táltos nem bírja a gyógyszereket, hiába jobb a helyzet a görcsök számának tekintetében, egyszerűen nem bírja, hetek óta napi három, négy sugárhányás ,minden ki jön belőle, pótolni kell, nehogy kiszáradjon, ne gyengüljön le, már fél és utál enni. Hosszú órákat töltünk ezzel, evés, nagyon lassan, aztán hányás, majd újra és újra, közben sír ,nem akar már enni , de muszáj. Le kell cserélni a gyógyszert, de ezzel megint azt kockáztathatjuk, hogy visszatérhet akár a napi 220 görcs is.

Nem egyszerű döntés, mérlegre tenni ezt is, azt is, de valahogy Táltos pici korától minden epilepszia gyógyszerre nagyon rosszul reagált. Szép lassan kezdett kijönni a legrosszabb állapotból, amióta jó idő van, erősödött, aktívabb ,már nevetgél és megyünk mindenfelé. Küzd a kis ember, járógépezünk ,úszunk ,fejlesztésekre járunk és minden szép és jó lenne, ha bírná a gyógyszereket ,de sajnos nem bírja. Szép és jó, persze ez nagyon relatív, de mi megtanulunk olyan dolgoknak is örülni, ami mások számára a világ legtermészetesebb dolga és észre sem veszik. Egy apró lépést tesz a járógépben, ez felér egy olimpiai aranyéremmel, ráfog a játékra, egy apró feladatocskát megcsinál a fejlesztésen, például esetlenül, darabosan nagyon,nagyon lassan, de lelöki a zseblámpáról a színes poharat, ha mondják neki, vagy szépen élénken követi a szemével a villamoson az ablakból a várost, ez nekünk mind-mind eredmény. Persze szeretném, ha gyermekem csacsogva huncutul kergetné a galambokat, de tudom, sosem fogja, el kell fogadni, de soha nem fogom tudni elfogadni, csak tehetetlenül eltűröm ésszel, de lélekben sosem adva fel.. Elnézve a játszótéren játszó egészséges gyermekeket irigységet sosem éreztem, viszont látom, ami másnak hétköznapi, éppen ezért láthatatlan. Látom a kincset, az élet természetes, kirobbanó egészségének kincsét, a burjánzó életerő szépségét. Megtanultam látni, de bár vak lehetnék!

Most értettük meg igazán ,hogy mennyi mindent elértünk addig a pontig, amíg vissza nem tért az epilepszia, azóta minden megváltozott! A mosoly, nevetés sem a régi, bár egyre jobb,de azóta elveszett valami, az igazi régi huncut kis nevetés, teli szájjal mosolygó gagyogások  és rikkantások oda lettek...(Kép: régi nevetés)taltos_borito.jpgMinden nagyon nehezen megy, de még így is küzd és szedi a kis lábait a gépében , ahogy tudja, igyekszik és ha éppen nem görcsöl, hány vagy feszül, akkor már egészen aktív, sőt mosolyog és élénk, de aztán újra és újra merevre húzza a görcs, a nagyok után fájdalmasan sír, újra és újra minden kijön belőle és hiába igyekszik, hiába igyekszünk, tehetetlenek vagyunk. Ez a legfájdalmasabb és a legőrjítőbb, a tehetetlenség. Láthatatlan abroncsként szorítja a lelket és szívet és igyekszik összeroppantani.

Ha hagynánk, de amíg a kis ember példát mutat még most is, addig nincs is jogunk összeroppanni, ha akarnánk akkor sem, és nem nagyon engedhetjük meg az önsajnálat a luxusát sem, bár sokszor csábít! Csak konokul, leszegett fejjel, az itt és most számít! Hátra tekinteni már felesleges, előre tekinteni a bizonytalan ködös jövőbe a gyakorlati dolgokon túl, csak megőrjíti az embert, megőrjítik a "mi lesz, ha majd .. " gondolatok. Múlttal s jövővel vesződni, ok-okozat labirintusában vergődve bolyongani és válaszokat keresni oktalanság, amíg kutatunk, nem találjuk a válaszokat úgysem, csak egyre jobban távolodik az, és egyre mélyebbre merülünk.

Nincs más, csak Hamvas Bélával szólva: "az itt és most megismételhetetlen tüneménye", csak a pillanatok realizálása és megélése a fontos, a nehezén mindig túl leszünk, mert túl akarunk lenni,  a többi pedig mind-mind csupa bolondság...

A pillanatok öröme (első lovaglás, figyelmesen szemmel tartva minket)

 Lovaglás után kifáradva:

 alsz.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá