Hangya-Karma
Dolgos hangyák áradata folyamként szeli át a kő utat. Sok ezernyi hangya teszi a dolgát, szolgálva a királynőt, gondozva az utódokat és a tojásokat, dolgozva a boly fennmaradásért.Kislányok, kisfiúk megállnak nézik őket, csodálkoznak mennyi rengeteg hangya, majd átlépik a folyamot nem bántva őket, és továbbmennek.
Nem sokkal később egy család érkezik. Anya, Apa és a gyerek. Megállnak, nézik a hangyaösvényt ,majd az anya és a lánya átlépi őket.
Az Apa visszalép , hátrafordul, távolabb megy, majd neki futásból átcsúszik a hangyafolyamon, aztán visszafele még egyszer, hogy minél szélesebb területen pusztítson.
Tetszik neki és nevet, a gyerek és az anya értetlenül nézik a családfőt.
Az Apa hahotázva tovább áll, utána a gyerek és a anya. A hangya ösvény elpusztítva.
Az apai minta bevésve...
.
Gyermeki korban sokszor megesik hasonló, fel sem fogva a tett mibenlétét, bogarakkal, kis állatokkal játszadozva, tudatlanul és ártatlanul gonoszan, akár pusztítva is. Ez idővel elmúlik, rosszabb esetben nem. Az apánál nem múlt ez, de ami nagyobb gond ,az a mutatott minta. Apró kis közjáték az élet sodrásában, néhány nap és a gyerek már nem is emlékszik rá, de a bevésődés tudattalanul dolgozik majd..
.
Persze könnyen okoskodok, fogalmam sincs egy egészséges gyermek neveléséről és mindarról a nehézségről és súlyos felelősségről, ami ezzel jár, de mégis..
Elméletben megvannak az irányok, hogyan is nevelném, vagy legalábbis szeretném nevelni az egészséges gyerkőcöt, de a gyakorlat biztosan más. Nekünk, sérült gyerekes szülőknek ebből a szempontból könnyebb, a gyerek eljövendő önálló életét nem tudjuk elrontani, rossz hatással lenni rá.
.
A játszóterek életében ahova járunk mi félig- meddig kívülről veszünk csak részt, Táltos korlátozott lehetőségei miatt.Sok éve figyelem ,ahogy nőnek, cseperednek a gyerekek, látom ,ahogy a környezeti és szülői hatások hogyan rakodnak rájuk.
Jó példa, rossz példa, apróságok. melyek később formálják majd a leendő felnőtt életét.
Látom ,ahogy a szülői-környezeti lenyomatok egyre inkább bevésődnek,hatással vannak az apró gesztikulációktól, a beszéden keresztül az egész viselkedésben mindinkább megmutatkoznak.
.
Talán már valahol idéztem ezt a Hamvas Bélától származó gondolatot a gyerekekről:
“A világot ismét a romlatlanra, az ártatlanra és a tapasztalatlanra kell bízni. S ezért mondom én, hogy az uralmat egy ötéves gyermekre kell bízni, mert a gyermek nem reális. A gyermek nem korlátolt, nincsenek elvei, nem tud se jóról, se rosszról, csak nevet és játszik. A játék pedig a legnagyobb misztérium: ez a szellem gyöngédsége..A gyermeknek van szíve és nincs előítélete, nem ismeri a hatalmi viszonyokat, és az uralmat hamarabb unná meg, semhogy elbukna. Milyen megkönnyebbülés! A realitásban meghülyült szív után végre valaki, akinek nincs tapasztalata, hanem kedélye, akinek, nem az élvezet a fontos, hanem az öröm, nem a hatalom, hanem az igazság, nem a vagyon, hanem a szépség. Láttál már gyermeket a homokban ülni és játszani? Nincs nála komolyabb lény. Több: nincs szakszerűbb...Amit tesz, azt jószívvel és odaadással teszi. Isten elemi alkotó szenvedélye még frissen él benne. Ha Isten reális lett volna, csak gyárat, bankot, hivatalt, tudományt teremtett volna, de sohasem: virágot, szép lányt és verseket. De hála legyen neki, Isten nem reális. A gyár, a bank, a hivatal, a tudomány nem egyéb, mint az elbukott emberiség alkotása, mert elvesztette, és nem érti a virágot, a szép lányt, az éneket és a verset...Nem hiszem, hogy Isten okos: ellenben tudom, hogy Istennek van szíve, hogy harmatos és üde és kedves, mint a gyermek. Isten játékai vagyunk, és az van hozzá legközelebb, aki játszik. Mi lenne, ha neki is előítéletei lennének? Ha korlátolt lenne és elfogult? Ha ravasz lenne és rosszhiszemű és gyanakvó és bizalmatlan, és hátsó gondolatai lennének? Mi lenne, ha reális lenne? Gyermekkirályt választanák, és hozzá küldeném a bölcseket, a katonákat és a minisztereket, hogy tanuljanak tőle, nem tapasztalatot, hanem, hogyan kell a dolgokat komolyan venni..Különbséget tenni jó és rossz között? Nem. Örülni annak, ami van. Hasznot várni? Nem. Szépet csinálni. Dolgozni? Nem. Játszani. Boldoggá tenni az embereket? Nem. Szeretni őket. Tapasztaltnak lenni? Nem. Tapasztalatlannak maradni, és ártatlannak, irreálisnak és elfogulatlannak, gyengédnek és romlatlannak. Megőrizni az emberinél magasabb égi realitást: azt, amelyik nem itt tesz bennünket otthonossá, hanem ott, ahol még a gyermek él.
Azt mondják a gyermeki természet idővel változik, ahogy nőnek, rétegeződve burokként rakodnak a hatások, végül elvész ez a bizonyos Hamvasi tisztaság.
Azt mondják a gyermek még közel van az Istenhez, az Istenihez, majd később egyre távolodik és felejt és mire felnőtté vállunk, már mintsem tudunk erről .
Az élet sodrása elvisz minket, de hogy merre, hogyan és hova az a szülőtől függ elsősorban, ha a gyermekről van szó.
Persze a környezeti hatások sem mellékesek, de ez szintén a szülő feladata elsősorban, hogy szűrjön és vigyázva terelgessen a rengetegben.
Később már mindenki saját maga forgatja a sorsa kerekét, de akkor is átnyúlnak felette a szülői hatások, egy egész életen át.
.
Tudom, könnyen prédikálok, noha azt sem tudom milyen szülő lennék normális esetben, és tisztában vagyok a magam gyarló emberi tulajdonságaival.
Mégis kívülről szemlélve oly sok mindet másképp és élesebben látok.
Korábban talán a hangyák sem tűntek volna fel.
Bár ne látnám így, élesen, túl élesen..
Az apa példája a hangyákkal elgondolkoztatott a saját gyerekkoromról is, mit kaptam a szülőktől, hogyan hatottak és hatnak a mai napig, noha már régesrég nem is élnek.
.
Nem kell ahhoz rossz embernek lenni, hogy a gyerek akár egész életét elrontsa egy szülő, vagy rossz hatással legyen rá, kezdve az apró figyelmetlenségektől ,a legrosszabb "példamutatásig."
Mindez nem egzisztenciális kérdés elsősorban, bár az sem mellékes.
Látom, ahogy a gyerekek nőnek és változnak, a jó példákat is és azt, ahogy a rosszabb körülmények között felnövők életében kevés kivétellel, kódolva van a rossz jövő, amiről még nem is tudnak és a szülők sem fogják fel a tetteik és gondatlanságaik következményeit.
.
Nem erkölcsi-nevelési prédikáció és közhelyes frázisok adják az indíttatást ezekhez a gondolatokhoz, hiszen nekem van egy, számomra varázslatos, kacifántos kis csodamanóm, ki mit sem fog tudni a jóról és rosszról, ki örök gyermek marad és nem kell megbirkóznom azzal a roppant felelősséggel, ami egy egészséges gyermek nevelésével jár.
Mégis, a már gyerekkorban elvesztegetett kincseket ,egészséges életeket, rossz mintát és példamutatást nehéz indulat nélkül szemlélni egy sérült gyerekes szülőnek...
.
Mert túl sok olyan Anyát, Apát ismerek, ahol tényleg minden összeállt! Nem magamról beszélek, azokról akiket az évek folyamán megismertem, kiknél minden stimmel.
Jó, értelmes, szerető szülők, kiegyensúlyozott normális körülmények, sérült kisgyerekkel és nem adatott nekik egészséges gyermek ,de még így is a lehető legjobb szülők .
De annyi érdemtelent is látni, hallani róluk, kik elvesztegetik és tönkreteszik a reájuk bízott életeket.
A sors-Isten igazságtalansága ez, nehéz ebben logikát és valamiféle tudatos elrendelést hinni, anélkül, hogy ne lázadna az igazságérzet.
.
Jó annak aki hisz, aki volt olyan erős, hogy megtartotta a hitét. Sok ilyen szülőt ismerek. Én magam hívő hitetlen és hitetlen hívő vagyok, ez elég zaklatott kombináció. Talán hihetetlen, de sosem éreztem irigységet, bevallanám, hiszen érthető és megbocsájtható lenne. Hiányt azt igen, azt érzek, hogy nem látom kinyílni az egészséges élet napfényben kibontakozó kis embert és öntudatot , de irigységet soha nem éreztem.
Elfogadtam a helyzetet, a szívem még vár mindig kitartóan a csodára, az eszem persze mást mond.
De a kis csodamanómat soha nem adnám semmiért és el sem tudnám az életet nélküle képzelni, imádom , szeretem, kincsem, lelkem.
A csacsogó tüneményes pillanatok ettől még hiányoznak.
.
Végezetül mégis egy kis prédikációval zárom ezeket a kósza a gondolatokat:
.
Ne bántsd a hangyákat (természetes környezetükben legalábbis) a gyereked előtt. (Sem)
És egy film:
