2017. okt 12.

Városnéző túra-Fényképes beszámoló

írta: Varga Gábor László
Városnéző túra-Fényképes beszámoló

img_20171011_154553_1.jpgVárosnéző túrát szerveztünk emelet/es busszal a  Budapest Sightseeing Tours jóvoltából sérült, tartósan beteg gyermekeknek és családjaiknak. Cuki volt az egész csapat, sokfélék voltunk, egy azonos összekötő kapoccsal. Körbejártuk a belvárost, aranyosak voltak a gyerekek, örültek ,tetszett nekik a program és tisztelet azoknak a szülőknek, intézményi dolgozóknak, kik elhozták a gyermekeket, örömet okozva nekik ezzel.

Külön kiemelném a Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Gyermekotthon Szőnyi úti intézményét, kik csoportot hoztak, mert ennek személy szerint nagyon örültem, hogy van intézmény, kik fontosnak tartják az ilyen programokon való részvételt.

Megemlítenék  még egy nevelőszülőt, Mihály Csillát kivel sokat beszélgettem az út során és  aki halmozottan sérült kislányt vett magához, 17 éve neveli szeretettel, törődéssel és szegedről utaztak fel.. Mit is lehet erre mondani? Nincsenek szavak, csak a tisztelet és megbecsülés jár ezért.

Budapest, Budapest Te csodás, valóban csodás, a magasból, más nézőpontból élvezetes volt még számomra is, tősgyökeres budapestinek a bűnös város .Sajnos Táltost nem tudtam elvinni, mert éppen kórházban fekszünk, így húgom vigyázott rá, míg levezényeltem az utazást, de remélem a jövőheti buszozásra már elvihetem.

Lesz tehát jövőhéten 18-án szerdán egy újabb lehetőség, lehet jelentkezni itt:, élvezetes , jó program, érdemes kipróbálni és nem lesz rossz idő az előrejelzések szerint!

 

Na de beszéljenek helyettem a képek tovább  ( A fotók a szülők beleegyezésével lettek közzétéve)

 

 

Köszönet A Budapest Sightseeing Tours-nak, (http://www.programcentrum.hu/) hogy a rendelkezésünkre bocsájtották a buszt és támogattak minket .

Külön köszönet Andrea Varga, Török Dorottya , Török István régi-régi ismerősöknek, barátoknak a cégtől és Sophie Andrea Kemenes -nek ki kalauzolt minket. és nem utolsósorban köszönet a sofőrnek és minden ott dolgozónak.

Köszönet  még a Látásvizsgáló Igazgatónőjének: Földiné Angyalossy Zsuzsának az infrastruktúrális segítségért.

 

 

 

Szólj hozzá