Nem tudom miképpen működik a vonzás törvénye ilyen esetekben és mi az oka, de vannak napok, amikor csak úgy vonzzuk a figyelmetlen embereket, rosszabb esetben, az ostoba, primitív vagy kőbunkó emberszabású lényeket. Nyugdíjas nénik, bácsik, kik úgy rohannak az ülésért, majd fellökik Táltost, konszolidált biciklis leányzó, aki simán elvárja, noha szabálytalan, hogy egy nagyon kis szűk járdán, amin még autó is parkol, én kerüljem ki a mozgássérült kocsival,menjek le az úttestre, és amikor nem teszem, elvárom, hogy utat adjon, én vagyok a bunkó.

Vagy a mobiltelefonozó, ki útközben annyira belemerül a telefonjába, hogy majd ráesik a kocsira, amikor kicsit félrelép mellettünk. A fiatal nyikhaj, gazdag gyerek, ki közvetlen a busz ajtaja mellett sétál el feszítve, én éppen szállok le Táltossal, lendületben vagyok, már csak fél lábbal a lépcsőn, így megállni sem tudnék és hozzáér a kocsink kereke a márkás nadrágjához, amit ő bizony nagyon zokon vesz. Vagy a  tini cicababa kinek a lábához ér véletlen a kocsi a villamoson leszállásnál és flegma arckifejezéssel szándékosan belerúg a kocsiba.

De mesélhetnék a tesztoszteron túltengésben szenvedő klasszik BMW-s ,fukszos szteroidharcosról, aki szarik megadni az elsőbbséget a zebrán és amikor beszólok, fékeket csikorgatva megáll, kipattan nagy dérrel-dúrral, hogy ő most aztán megmutatja milyen fából faragták, mert ott nője mellette és egy alfahím nem tűrhet presztízsveszteséget, főképp nem az ő nője előtt. Mesélhetnék a villamosvezetőkről, kik nem figyelik a tükröt, nem állítják le az automatát így rácsukódik Táltosra az ajtót és nekik áll feljebb vagy  a buszvezetőről, ki szándékosan földhöz csapja jó hangosan a rámpát, ha le kell nyitni. ( A képen éppen tömegközlekedünk)

De volt eset, hogy amikor szálltam le a 28-as  villamosról Táltossal, hátulról annyira sietett az "anyám", "Bözsi szeretlek" , "üss", öt pont és átdöfött szíves sittes tetkókkal televart emberféle, hogy felbuktatott és csak a lélekjelenlétemnek köszönhetően nem ejtettem el a kocsit. Noha ő amúgy érzékeny lélek, ki szereti Bözsit és az édesanyját, amit művészi módon ki is fejezett a tetoválásaival, ennek ellenére  rögtön majdnem nekem ugrott, amikor beszóltam neki, hogy ugyan már nézzen már maga elé, hiszen egy óriás mozgássérült kocsival szálltam le. Szerinte én voltam a lassú.

Lehet hogy én is hibás vagyok, de ezeket a szituációkat sokszor nem szoktam szó nélkül hagyni, akkor sem ha amúgy látható IQ hiány tüneteket produkáló emberszabásúval nincs értelme. Táltossal amúgy sem mehetek ölre csak úgy bárkivel, de bevallom néha elszáll az agyam kissé, pláne egy rosszabb, ingerültebb napon egy-egy ilyen szituációnál, főképp akkor ,ha az illetők szerint én vagyok a hibás, nekem kéne hozzájuk igazodnom, sietnem a lépcsőn, elsőbbséget adnom, kikerülnöm..etc őket a ortopéd kocsistól ,sérült gyerekestől, cakumpakkostól. Könnyű dolgom van ,férfi vagyok, ijedős sem nagyon, így ki tudok magamért állni, ha kell, de ezekkel a lényekkel nap mint nap találkozhatnak és találkoznak is ilyen szituációkban a babakocsijukat vagy mozgássérült kocsijukat toló anyák is...Hozzáteszem egy ortopédkocsit nem olyan egyszerű emelgetni , fellépni vele a lépcsőkön, most már 40 kiló a súlya gyerekkel együtt, fogása rossz, közlekedni, kerülgetni vele,a rossz járdákon sem egyszerű. A kocsink:

Szóval ezek a kis események úgy átlagosnak nevezhetők a városi tömegközlekedés során. A figyelmetlen aki elnézést kér, a figyelmetlen aki felháborodik, az alapból súlyos IQ elvonásban szenvedő, ki fel sem fogja mi a gond, a börtönszlenggel élve   "menő" vagy "álmenő" típus jól kategorizálható, de tegnap egy új kategóriát fedeztem fel, az anyatigrisek harcos amazonjait, kik úgy helyre tettek engem, hogy még ma sem tértem magamhoz:

Nagyjából negyed óra volt ez az épületes párbeszéd, amit csak nagy vonalakban foglaltam össze, befejeztem az etetést közben, ők 2 méterre mellettem ültek, felálltam és végezetül azonos stílusban elmondtam nekik, mit is gondolok róluk, illetve "halkan megsúgtam", hogy miért etetem így Táltost és ,hogy nem tud ülni..etc,  ami láthatóan nem jutott el az agyukig, bár az egyik mondta köztük, hogy beteg az a gyerek. Nem gondolkoztak azon el, hogy egy most már nem olyan kicsi 5 és fél éves gyereket miért kell egyáltalán "babásan" etetni, hogy miért néz ki deréktól lefelé  a rajta lévő korrekciós segédeszközöktől, mint egy kis terminátor, hogy mi az istennek van mellettünk egy nagy monstrum szerkezet, az ortopéd kocsi. Nem, egyszerűen csak ők valamiféle benső kényszert éreztek arra, hogy kioktassanak a sajátos stílusukban és megmutassák milyen nagyszerű anyatigrisek és harcos amazonok ők.

Na, de legalább Táltost jól megvédték, én meg ,a hozzá nem értő, apa, ki majd megfojtotta a kanállal a szegény gyerekét, jól megkaptam a magamét. Így hát felpakoltam Táltost és "vert sereg módjára elkullogtam" az asszonyhadtól, ott hagytam őket, hagy kacagjanak...Táltosnak "megrendülve "apai mivoltomban mondtam, hogy látod Táltos téged mindenki szeret és véd, apád meg jól megkapta a magáét.  Hát akkor boldogságos apák napját, ha már ilyen is van.